Rólunk

BEMUTATKOZÓ

A Tranzit Csoport - Goldenfood márka tulajdonosa - 1990 decemberében családi vállalkozásként indult Tranzit-Ker Zrt. néven. Cégcsoporttá a vállalat az elmúlt 25 évben fejlődött. A jelenleg is 100 százalékos családi tulajdonban és az alakulás óta változatlan néven és tulajdonosi körrel működő Tranzit Csoport kisebb arányban növénytermesztéssel, elsősorban sovány víziszárnyas – kacsa és liba – tenyésztésével foglalkozik, annak teljes vertikumát – szülőpár-tartást, keltetést, nevelést, takarmány-előállítást, vágást, feldolgozást és kereskedelmet – felölelve.

A folyamatos fejlesztéseknek, a nemzetközi módszerek és tapasztalatok gyors átvételének köszönhetően, valamint az élelmiszerhigiéniai és állatjóléti kritériumoknak való magas szintű megfelelés mellett a vállalat Magyarországon ma már az ágazat kiemelkedő szereplője. Így a hazai húsliba előállításból 60 százalékos mennyiségi részesedéssel rendelkezik és a pecsenyekacsa-előállításban is meghatározó szerepe van. A Tranzit Csoport fennállása óta nyereséges, amely nyereséget fejlesztéseibe visszaforgatja. Éves árbevétele 20 milliárd forint.

A cégcsoport 2015. elején a termelési kapacitás bővítéséről döntött annak érdekében, hogy az egyre növekvő export kereskedelmi igényeket kielégítse és a piaci keresletet teljes körűen kiszolgálja oly módon, hogy közben a hosszú távú partneri kapcsolatait is fenntartja.

A Tranzit Csoport érdekeltségébe tartozó Tranzit-Ker zRt. végzi a mezőgazdasági tevékenységet: a tulajdonában van a keltető, a legutóbbi nagymérvű beruházások által immár a 150.000 tonnát megközelítő kapacitással működő takarmánykeverő és a több mint ötven állattartó telep, amely a 2016-2017-es fejlesztéseknek köszönhetően további összesen mintegy 100.000 négyzetméternyi baromfiistállóval bővült. A feldolgozást a liba- és kacsahúsárut előállító integrált feldolgozó és forgalmazó vállalat, a Tranzit-Food Kft. végzi.

 

CÉGFILOZÓFIA

A Goldenfood márkanév kötelez. Ennek megfelelően mindig a legjobbra törekszünk és úgy kínálatunkba, mint annak egyes elemeibe tudásunk legjavát sűrítjük az állandó és megbízható prémium minőség érdekében!

Kis családi vállalkozásból Kelet-Magyarország egyik legnagyobb cégévé nőttünk, ám figyelmünk vásárlóink rezdülései iránt lankadatlan. Valamennyi fejlesztésünk célja az, hogy partnereink és vásárlóink termékeinket mindenkor élvezze.

 

TÉNYEK ÉS SZÁMOK
  • a Tranzit Csoport által éves szinten feldolgozott liba- és kacsahús mennyisége a 2017. évi fejlesztések eredményeképpen eléri a 36 ezer tonnát;
  • a Tranzit Csoport Európában a legnagyobb húsliba előállító cégcsoport - az Európai Unióban előállított teljes húsliba-volumen 20 százalékát adja;
  • a Tranzit Csoport részesedése a magyar húsliba-piacon eléri a 60 százalékot;
  • a Tranzit Csoport által előállított kacsa a hazai termelés 18 százalékát, az európai piacnak pedig az 5 százalékát teszi ki. Egy jelentős kapacitásbővítés eredményeképpen 2017-ben az éves pecsenyekacsa-termelését 7,5 millió darabra növelte, majd egy következő lépésben 7,8 millió darabra kívánja emelni;
  • a Tranzit Csoport rendelkezik Közép- és Kelet-Európa legnagyobb víziszárnyas-keltetőjével, amely modern technológiával, megfelelő hatékonysággal biztosítja több mint ötven saját tulajdonú telepének ellátását napos állattal;
  • a Tranzit Csoport 2004 óta saját genetikai vonallal rendelkező, kizárólag hústípusú tenyészlúd-állományt tart;
  • a Tranzit Csoport termékportfolióját bővítve, a 2017-ben akvirált baromfifeldolgozó üzemében évente mintegy 9 millió csirkét dolgoz fel;
  • a Tranzit Csoport nemzetközi kereskedelmi kapcsolatai révén feldolgozott - egész és darabolt –, friss, illetve fagyasztott termékeit világszerte a legnagyobb kereskedelmi láncok üzleteibe szállítja;
  • a Tranzit Csoport exporttevékenységének főbb célországai – a teljesség igénye nélkül: Európában Németország, Ausztria, Nagy-Britannia, Franciaország, Szlovákia, Dánia, Spanyolország, Olaszország; a tengeren túl pedig Japán, Hong-Kong, Szingapúr, Kanada és Dél-Afrika;
  • Az európai víziszárnyas-előállító cégek között elsőként a Tranzit Csoport érdekeltségébe tartozó Tranzit-Ker zRt. állít elő kizárólag GMO-mentes takarmányt saját, a legutóbbi 2016-2017-es beruházásoknak köszönhetően immár közel 150.000 tonna kapacitású keverőjében;
  • Kutatási programja eredményeképpen, a Tranzit Csoport által előállított libatermékek GMO-mentesek
  • a Tranzit Csoport a Kelet-Magyarországi régió egyik legnagyobb munkáltatójaként mintegy 1000 főt foglalkoztat, mely létszámot a fejlesztései révén megnövekedett kapacitásokat fedezendő 2017-ben további 500 fővel bővíti.

 

Nemzetközi jelenlét - az export-célországok
világtérképen ábrázolva
 
RÉGIÓNK

A tisztán magyar tulajdonú Tranzit Csoport működési területe Magyarország, amely mintegy 93.000 négyzetkilométeren terül el a Kárpát-medencében, Közép-Európában. A Tranzit Csoport működésének szűkebb értelemben vett területe a Tiszántúl, amelynek központja a régió szellemi, kulturális, gazdasági, idegenforgalmi és közlekedési centrumában, Debrecenben található.

 

Működési területe Magyarországon